Főoldal : PREMIER LEAGUE: UDVARIATLAN VENDÉG VOLT A CITY! |
PREMIER LEAGUE: UDVARIATLAN VENDÉG VOLT A CITY!
2008.02.11. 13:17
76 ezer néző emlékezett meg vasárnap az Old Traffordon a Manchester United történetének legnagyobb tragédiájáról, az 50 évvel ezelőtti müncheni repülőgép-balesetről, amelyben 23-an vesztették életüket, köztük több akkori játékos is. A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy az aktuális ellenfél éppen a városi rivális City volt, amely ugyan időtlen idők óta nem nyert a United otthonában, de az idei szezonra alaposan megerősödött, és már ősszel is megleckéztette Ferdinandékat. A világoskékek nem is bizonyultak megszeppent vendégeknek, már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a Rooney-t nélkülöző Vörös Ördögök pedig görcsösekké váltak, és még szépíteniük is csak az utolsó pillanatokban sikerült. A City ezzel a győzelemmel igencsak elrontotta a megemlékezés napját, de a United szurkolóinak valószínűleg megfelelő kárpótlás lenne, ha csapatuknak idén is sikerülne elhódítania a bajnoki címet. Ebben a versenyben egyelőre az egy meccsel kevesebbet játszó Arsenal van jobb pozícióban, de Fergusonék még a Chelsea-től sem érezhetik teljesen biztonságban magukat. Lampardék a Liverpoollal játszották a forduló rangadóját, de a 0-0-s végeredmény már-már megszokottnak számít a párosítás újkori történetében. Mindkét gárda nélkülözte ugyan elsőszámú támadóját (Drogba és Torres), de ez sem lehet magyarázat arra, hogy a két szupercsapat (kevés kivétellel) rendre túltaktikázott, gólszegény mérkőzést játszik egymással. A ’Poolt ráadásul az is bosszanthatja, hogy az ősi rivális Everton is megelőzte őket a táblázaton. A mezőny egyik legszimpatikusabb csapata évek óta a Liverpool költségvetésének töredékéből tartja a lépést a Vörösökkel, jelenlegi negyedik helyezésük előtt le a kalappal. Az Everton szereplése és működése példaértékű lehetne olyan eszméletlenül költekező, de mégis teljesen jelentéktelen csapatoknak, mint a Newcastle vagy a Tottenham. Az előbbi ismét súlyos vereséget volt kénytelen elkönyvelni, míg utóbbi csapat ezúttal remek győzelmet aratott (az egyébként pofozógép Derby otthonában), de helyezésileg még mindig messze elmarad a várttól. Eredmények:
Sunderland-Wigan 2-0 (2-0)
Gól: 42. Etuhu, 75. Murphy
Stadium of Light, 43 600 néző
A meccs játékosa a BBC szerint: Daryl Murphy (Sunderland)
Derby County-Tottenham 0-3 (0-0)
Gól: 68. Keane, 81. Kaboul, 90. Berbatov (11-es)
Pride Park, 33 058 néző
A meccs játékosa a BBC szerint: Robbie Keane (Tottenham)
Bolton-Portsmouth 0-1 (0-0)
Gól: 81. Diarra
Reebok Stadium, 18 544 néző
A meccs játékosa a BBC szerint: David James (Portsmouth)
Middlesbrough-Fulham 1-0 (1-0)
Gól: 11. Aliadiére
Riverside Stadium, 26 885 néző
A meccs játékosa a BBC szerint: Jeremie Aliadiére (Middlesbrough)
Aston Villa-Newcastle Utd 4-1 (0-1)
Gól: 48. Bouma, 51., 72. és 90. (11-es) Carew, ill. 4. Owen
Villa Park, 42 640 néző
A meccs játékosa a BBC szerint: John Carew (Aston Villa)
West Ham-Birmingham City 1-1 (1-1)
Gól: 7. Ljungberg, ill. 16. McFadden
Kiállítva: 88. Bowyer (WHU)
Upton Park, 34 884 néző
A meccs játékosa a BBC szerint: James McFadden (Birmingham)
Everton-Reading 1-0 (1-0)
Gól: 62. Jagielka
Goodison Park, 36 582 néző
Manchester United-Manchester City 1-2 (0-2)
Gólszerzők: 24. Vassell 0-1, 45. Benjani 0-2, 92. Carrick 1-2
Old Trafford, 75 970 néző
Vezette: Howard Webb
|